Egyházmegyei Családtalálkozó és Hitoktatói Továbbképzés 2016.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében minden évben kétszer, tavasszal és összel hívjuk össze az egyházmegye családjait, hogy egy színes napot együtt töltsünk. 2016. szeptember 17-én ezúttal Tiszakécskén találkoztunk! Ez a nap volt az egyházmegyében a hitoktatók őszi továbbképzése is. A rendezvény az Érsekség ajándékaként valósult meg, amely gesztus méltón kifejezi a családok és a hitoktatók szolgálatának elismerését.
Az eseményről készült fotókat itt lehet megtekinteni. A nap a tiszakécskei Szentháromság templomban Soltész Miklós államtitkár előadásával kezdődött, majd érseki szentmisével folytatódott. A szentmise keretében adták át a kitüntető Koszter atya díjat, melyet Dr. Bábel Balázs érsek alapított 2004-ben Koszterszitz József kanonok, kiváló hittanár, író emlékére. A díjat idén Gyöngyösi Róbert bajai és Molnár Zoltán kecskeméti hitoktatók vehették át Érsek atyától. Plébánosaik, Binszki József és Dr. Jeney Gábor méltatásából a jelenlévők is megismerhették sokrétű tevékenységüket, áldozatos munkájukat.

Az Egyházmegye Családbizottságának és Kateketikai Bizottságának felkérésére a Parázs Pasztorális Központ által szervezett rendezvény az Arany János Művelődési Központban folytatódott a nap további részében. A hitoktatóknak Dr. Finta József érseki helynök tartott előadást „Élj, örülj és ne csak fogyassz!” címmel, majd Retkes Zsolt hitoktatási felügyelő számolt be az óralátogatások tapasztalatairól és a következő évi tervekről. Az előadás letölthető a lap alján!

A szülőket Sipos Zsolt lelkigondozó várta interaktív foglalkozásra, amelyen a gyermek ék, illetve ékszer szerepét járták körül. Eközben a gyermekek színes, játékos foglalkozásokon vehettek részt a Városi Óvódák és Bölcsöde óvónőinek és dajkáinak vezetésével. Ebéd után a Napsugár óvónői bábcsoport Kolontos Palkó című bábelőadásán vettek részt a gyermekek szüleikkel, majd Kecskésné Juhász Szabina tanított táncot a vállalkozó szelleműek. A nap egyik fénypontjaként egészen a Tisza-partig kirándulhattak a családok a Csi-Hu kisvonattal.

A rendezvény többszáz résztvevőjét gondos házigazdaként a tiszakécskei Szentháromság Plébánia Családcsoportjának tagjai szolgálták, Jávorka Lajos plébános atya vezetésével, a Parázs Központot működtető SZÉK egyesület önkénteseivel karöltve. A programok közötti büfében a tiszakécskei hívek által készített házi sütemények mellett finom péksüteményekből is válogathattak a résztvevők, amelyeket a Fornetti Kft. ajánlott fel. A szellemi táplálékot a Jézus Szíve Társasága Korda Könyvesboltjának gazdag választéka biztosította, amelyből ezen a napon jelentős kedvezménnyel válogathattak az érdeklődők. A nap végén következett a nyereménysorsolás, amelyet Dr. Jeney Gábor családreferens és Pap József EKB elnök vezetett. Gazdára talált az összes felajánlás, a 9 db helyi ajándékcsomag, majd a Korda Könyvkereskedés ötezer Ft-os ajándékutalványa és könyvei.

A rendezvényről a záró áldás után lelkiekben gazdagodva térhettek haza a résztvevők. A következő családtalálkozó a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében 2017. májusában kerül megrendezésre.

PPK

Plakát: