Ivancsits Tamás koncert

Iváncsits Tamás koncert

2013. március 9. szombat 18.00-19.00
Kecskemét, Helynökség, Kisterem

Amikor egy kedves tanítványom anyukájától megkaptam életem első Iváncsits Tamás cédéjét (ITB), még nem tudtam, hogy alig 3 hónap elteltével élőben is találkozhatok velük. Úgy éreztem magam, mint kora kamaszkoromban, amikor kedvenc zenés bandám dalait éjjel-nappal hallgattam, tönkre is ment a kazetta, s álmaimban ők jöttek koncertezni a távoli Angliából a mi kis Kecskemétünkre.

Tamás az első pillanattól fogva nagyon kedves volt, akár e-mailben, akár telefonon beszéltünk. Úgy képzeltem, hogy családias koncert lesz, ahol énekeket tanulunk, beszélgetünk, agapézunk. Úgy érzem, ez meg is valósult. Végül is 14 JóLélek, 8 FeleBarátok, 2-3 Alphás és Déry Éva a Parázs Központból is jelen volt. Tamásék örültek nekünk, hiszen fiataloknak, középkorosztálynak számítottunk, s ahogy megtudtuk, ritkán van lehetőségük ennek a korosztálynak játszani.

A Bólyból érkező csapatban főleg Tamás énekelt, két gitárosa Major és Käsz András volt, s  a csapathoz tartozott Farkas Alexa is, aki kísérőként jött.

Legújabb lemezükről, az ITB-ről énekelték első néhány számukat, (ITB  -Istenem, Tebenned Bízom!-induló, Magyarország, Szombat délután) majd régebbi dalok felé eveztünk.

Tamás minden szám előtt mondott egy-két szót, elmesélte, hogyan született a dal, s így sokkal közelebb hozta hozzánk is a zenéjét. Elénk idézte nagyböjt lévén Jézus imáját a Getszemáni kertben, hallottunk a tékozló fiúról, megismertük Brenner János példamutatását is. Tamásék színpadi előadásaikból is énekeltek egy-egy dalt, pl.: Péter és Néró, Damaszkusz...stb. Megható volt a Kiáltás, ami egy beteg kislány emlékére íródott.

A koncert után agapéztunk, s egy nagy körbeszélgetés alkalmával megismertük a zenészek tanúságtételét, megtudtunk kulisszatitkokat, hogy pl. Tamás elvégezte a szemináriumban az 5 évet, mégsem lett pap, hanem megházasodott, felesége zenész-társa is, s két kisfiuk született, illetve, hogy Major András Tamás sógora, s Alexa vőlegénye!:-)

A ráadás még csak ekkor jött! Visszatérvén a koncertterembe, kívánságműsor következett, s Tamásék töretlen lelkesedéssel zenéltek nekünk, s talán tették volna hajnalba nyúlóan, ha nem szánjuk meg, s nem engedjük el őket pihenni:-)

Mélység, egyszerűség, kedvesség, jóság, közvetlenség, vidámság, öröm - ezeket az érzéseket hoztam haza magammal a koncert után, s éreztem nagy-nagy hálát a szívemben a zenészek, s mindenki iránt, aki eljött, s aki lehetővé tette ennek az estének a létrejöttét.

Férjemmel, s három közitársammal még vasárnap "repetáztunk" a 9-es misén a Szentcsaládban, ahol Tamásék végezték a zenei szolgálatot, s rövid koncertet is tartottak.

Micsoda lelki táplálék! Hála Neked, Egek Ura!

Tóthné Polyák Melitta
szervező