Katekétáknak

Fogassy Judit: A katekétának Krisztust kell visszhangoznia

Az ősegyház gyakorlatában a katekéta maga volt a visszhang, azt visszhangozta, ki Jézus Krisztus, élete példájával, hűségével, az erények gyakorlásával és a hitről való tudás átadásával. A ma emberének nem oktatók, hanem tanúk kellenek, olvashatjuk a Szentatya írásaiban. A Magyar Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága képzési lehetőségek felkínálásával, párbeszédműhelyek létrehozásával a katekéták szemléletformálását tekinti feladatának – mondja Fogassy Judit nővér, a Jézus Szíve Nővérek Társaságának tagja.

Hangsúlyosan katekétáról beszél, és nem hitoktatóról. Miért tartja fontosnak a megkülönböztetést?

Magyar szokás és hagyomány hitoktatóról beszélni, az egyház dokumentumai azonban a katekéta megnevezést használják. Több okból is fontos a különbségtétel. Az egyház feladata, hogy megadja mindenkinek - felnőttnek, fiatalnak, gyereknek - azt a támogatást, ami segít megélni a Krisztussal való kapcsolatot. Ha hitoktatásról beszélünk, azonnal iskolai keretekben gondolkodunk. A hitoktató az oktatási rendszerben működő személy, aki a hitre nevelés oktatási oldalával foglalkozik. A katekéta ennél mélyebb tartalmú fogalom, a katekéta kísérő, mentor aki a fáklyát hordja. Nem pusztán órát ad le, és rohan a következőre, hanem kíséri a csoportot, családot látogat. Tekintete kiterjed az egész életre. A katekézis görög eredetű szó. Visszhangot jelent. A katekéta az ősegyház szolgálatában az a személy volt, aki visszhangozta a népnek, ki Jézus Krisztus és mit jelent Jézust követni. Visszhang volt élete példájával, hűségével, az erények gyakorlásával és a hitről való tudás átadásával. Nem véletlenül írja egyre több dokumentumban a Szentatya (VI. Pál nyomán), hogy a mai embernek nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége. Éld a hitedet, megnézem, milyen ez a hit, mondja a mai ember.

Hogyan fogalmazza meg az OHB a katekézis célját?

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem a katekézisnek kell megújulnia, hanem a hitéletnek. A katekézisnek arra kell választ adnia, mi a keresztény identitásom, mitől vagyok keresztény, hogyan szemléljem a világot. A Katekézis Általános Direktóriuma szerint a katekézis végső célja elkísérni az embert Jézus Krisztus személyéhez oly módon, hogy ott bensőséges közösségre lépjen Jézus Krisztussal és felejtse ott magát. Barátságról, személyes kapcsolatról van szó. A Jézus Krisztussal való egység feltételezi az Atyával, az egyházzal, és Jézus missziójával való egységet. Ezen az alapon állva tudjuk értelmezni helyünket a világban.

Milyen értelemben van szükség a hitélet megújulására?

Nagyon sok kincset fedezhetünk fel közösségeinkben. Valóban dolgozik Isten kegyelme. Nevelni és formálni kell, hogy ez az aktív élet nyomatékosabban jelenjen meg a magyar társadalom életében. Közösségi életünk olyan, mint egy alvó óriás: ereje lenne, de még alszik.

Milyen szemlélettel kell gyakorolni a katekézist?

A katekétának fel kell tennie magának a kérdést: mitől vagyok keresztény, hogyan nézzek a világra. Az erre adott válasz az, amit célként szem előtt kell tartania minden tevékenységében. A katekézis minden egyes pillanata alkalmat adhat a növendékek számára a Jóistennel való találkozásra. A katekéta nem pusztán tanítani kész, hanem kísérni a beavatás útján, mely az egyházzal való közösségen keresztül vezet Istenhez. Itt kapja értelmét a katekumenátus jellegű katekézis. A beavatottság azt jelenti, hogy tartozom valahova. Annyira jó lenne, ha a katekézis segítene ezt a szemléletet kialakítani! Amikor a fiatalok erre rájönnek, amikor felébred bennük a tudat, hogy van küldetésük, hogy nagyon fontosak a világban, ők lesznek az első hősök ezen a fronton. Ebben a találkozásban a fiatalok saját méltóságuk és fontosságuk tudatára ébrednek. Így már nem lehet őket fogyasztani, ők már nem megvásárolhatók. Már van munkájuk, van missziójuk.

Hol tartanak ebben a folyamatban a magyar fiatalok?

A katekéták vezető fóruma, a CCEE Kateketikai Bizottsága két évvel ezelőtt felkérte európai tagországait, hogy végezzenek felmérést négy alapkérdésben a fiatalok körében, mely során azt kutatták, hogy hogyan érzi magát egy fiatal, mint beavatott az Egyházban, mit jelent számára ez a tagság. Mi Magyarországon a 14-25 éves korosztályt szólítottuk meg. Rákérdeztünk a kereszténnyé válásuk útjára, a fejlődés lehetőségeire, szerepükre az egyház missziójában. Nagyon komolyan vettük a felmérést. Közel háromezer adatlap érkezett be hozzánk az ország egész területéről, városból, faluból egyaránt. Értékes rálátást nyertünk egy nagy keresztmetszetű területre. Elgondolkodtató válaszokat kaptunk. Míg a válaszadók több mint kilencven százaléka kereszténynek vallotta magát, az mégsem szerepelt sehol, hogy Krisztushoz tartoznának, hogy személyes kapcsolatuk lenne vele. Számomra ez megdöbbentő volt. Hogyan lehetünk keresztények Jézus Krisztus nélkül? Az akadályok között legtöbben az érdektelenséget említették. A pozitívumok között sokan írták a katekéták, papok támogatását. Az egyház missziója a nagy többség gondolkodásában nem jelenik meg. Nem tudnak mit kezdeni vele, úgy érzik, ez másnak a dolga.

Tekintve, hogy egyre nő azok száma, akik egyedül iskolai keretek között találkoznak hittartalmakkal, milyen következtetéseket vontak le a válaszokból?

Azt értettük meg, hogy a mai fiatal többnyire nem azt keresi, hogy ő ki, hanem azt, hogyan lehet élete minél sikeresebb. Erre serkenti őket a nevelésük, a pragmatikus szemlélet. Ez nekünk, hitre nevelőknek nagyon sokat mond. Rá kellett ébrednünk arra, hogy nagyon sokat kell foglalkoznunk a keresztény identitással, a missziós tudatunkkal.

Milyen képzési alkalmakkal segítik a katekéták szemléletformálását?

A hitoktatás meghatározó tényezői a tankönyv, a kerettanterv, a mi célunk, hogy erről az alapról továbblendítsünk. Fontosak ezek az eszközök, de nem adnak szemléletet. Rendszeresen nyújtunk továbbképzési alkalmakat, így évente sor kerül a Katekumenátus Konferenciára, két évente pedig a Nemzeti Kateketikai Kongresszusra. A Katekumenátus Konferencia fórum, műhely kíván lenni, ahol fel lehet hozni a problémákat, kérdéseket, ahol tanulni lehet. Honlapunkon cikkeket, tanulmányokat ajánlunk. Azt próbáljuk közvetíteni, hogy a katekézisnek sokkal sürgetőbb feladatai vannak, mint az, hogy milyen eszközökkel bír.

A katekéták a kapcsolattartás során milyen nehézségekkel fordulnak önök felé?

Leginkább hiányokat fogalmaznak meg: a koncepció, a képzés, az ember, a helyiség hiányát. Nem tudom, hogyan kell megszólítani az embereket. Mi a tematika? Melyik hittankönyvet használhatom? Ha ezek mélyére nézünk, látjuk, hogy ezek nem hiányok, hanem ütközési pontok, amiket könnyen meg lehetne oldani. Addig azonban, amíg a szemlélet nincsen a helyén, a hiányra fogunk koncentrálni.

Ez az OHB területi koordinátor képzésének célja?

Az OHB tizenhat évvel ezelőtt indított el egy vezető képzést területi koordinátori feladat betöltésére. Láttuk, hogy sok egyházmegyében évente kétszer tartanak összejöveteleket a katekétáknak, ahol száz-százhúszan is összejönnek, általában szentmisére és egy előadásra. Aztán folytatódik az év, és az oktatónak nincsen hova vinnie a kérdéseit, nehézségeit. Munkája során sokszor éri megaláztatás, nem kap megfelelő támogatást a családoktól, az iskolákban nincsen megfelelő terem. Sokaknak kell hétről hétre hűségesen kitartani, gyakran a legnehezebb körülmények között. Ezért felosztottuk területi egységekre az egyházmegyéket, és mindenhova megpróbálunk olyan katekétákat állítani, akik elvégzik az általunk kínált koordinátori képzést. A feladatuk, hogy szűkebb körben rendszeresen találkozzanak az adott terület katekétái. Néhány egyházmegyében szép eredmények tanúi vagyunk, így az Esztergom-Budapesti Egyházmegyében, Egerben, Veszprémben és Debrecenben is működik ez a modell, Vácott is vannak próbálkozások.

A hitoktatást tekintve két nézőpont áll egymással szemben. Az egyik azt mondja, az ismeretek átadásának kényszerével elidegenítjük a gyerekeket a hittől, akiknek hitélmény hiányában a katekézis csak unalmas tanóra. A másik álláspont kötelező kerettantervben, elvégzendő tananyagban gondolkodik. Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt?

Egyszerre kell a két szempontot követnünk. Fontosak az ismeretek, nem lehetünk analfabéta keresztények. Az Egyháznak vannak válaszai a mai kérdésekre, és ha a hívő nem tudja a válaszokat, akkor elszégyelli magát, visszahúzódik. Holott ott volt a lehetőség, hogy tanúságot tegyen a hitéről. A katekéta tanár, de úgy kell oktatnia, hogy tanítása az élethez kapcsolódjon. Az egyháznak ott kell lennie a fontos pontokon, és el kell mondania az igazságot az emberről. Ki az ember? Miért van a világon? Az embernek van célja és van méltósága, a katekézisnek ezt kell közvetítenie. De ha csupán a kerettantervet tartjuk szem előtt, és nem hallgatóságunk szintjét, akkor csak anyagot adunk át, nem nevelünk. Nagy kihívás, hogyan adjam át az anyagot azzal a szemlélettel, hogy aki előttem van, kapjon valamit, és felkeltsem az érdeklődését. Addig, amíg az evangelizációs missziós tudat nem működik minden órán és minden találkozón, addig csak anyagot fogunk leadni. Az nem katekézis, nem hitre nevelés. A tananyagot akárki leadhatja, akár egy ateista is megteheti. Elsődleges küldetésünk az kell, hogy legyen, ami Krisztus és az Egyház érdekét szolgálja.

Mi az, amit életkoronként szem előtt kellene tartani a hitoktatásban?

Ez nagyon változó, sok esetben a családi háttértől is függ. Az óvodás, kisiskolás rácsodálkozik arra, hogy Isten szereti őt. Ebben az életkorban nagyon fogékonyak a szeretet formáira. Vágynak a megerősítésre, hogy Isten őket személy szerint ünnepeli, ajándéknak fogadja el. Később a gyerekek Jézus személyére fogékonyak, szeretik benne a jó barátot, a testvért. Kezdenek fontossá válni a közösségi élmények. Felsősök számára az eszme, a példa válik fontossá. Keresik, ki a hiteles ember. Ha te jó vagy, gondolják, akkor mindig jónak kell lenned, és ha egyszer hibázol, akkor máris leesel a magas piedesztálról, ahova helyeztek. A felsősnek ezt nagyon nehéz feldolgoznia. Neki azt kell megtanulnia, hogy Isten és ember különböznek, a kettőt ne keverjük össze. A következő korosztály, a fiatalok leginkább a karitatív tevékenységben találnak örömet. Milyen jót tehetek – kérdezik, és szeretnek hőstetteket véghezvinni. A probléma az, hogy túlságosan óvjuk, és nem hozzuk helyzetbe őket. Ezzel alábecsüljük képességeiket, holott nagyra tudnának nőni, ha nagyobb kihívást állítanánk eléjük. Fontos azt tudnunk, hogy a fiatalok erős jóban akarnak hinni. A jámbor jóság nem ragadja őket meg. Az a Jézus Krisztus, aki férfi, aki szembeszáll az ördöggel, aki harcol a jóért, sokkal többet jelent számukra, mint az a Jézus, aki szeret játszani a gyerekekkel. Ha nem találják meg ezt a képet akár az énekekben, akár a tanításban, vagy példaképekben, akkor a rosszhoz fordulnak, mert az erős. Az erőt keresik, nem a jóságot, mert annak erejét még nem értik.

A hitre nevelésben hogyan viszonyul egymáshoz az, amit a család tehet és amit az iskola?

A szülő az, aki bevonja a katekétát gyermeke nevelésébe. Ő ismeri gyermekét, a katekéta pedig a hitre nevelésre kapott képzést. Bele kell gyökerezni a tudatba, hogy a család nélkül nem lehet nevelni a gyermeket. Lehet foglalkozásokat tartani, de ez nem jelent teljes nevelést. Ahhoz kell a szülő. Egyre több katekéta érti meg ezt, és törekszik a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartásra.

Trautwein Éva/Magyar Kurír 2012. 04. 12.