Jegyesoktató Módszertani Képzés
A januári jegyesoktató találkozó és képzés után most kifejezetten módszertani képzést tartottunk, november 22-23-án a nálunk bevált módszerekről mindazoknak, akiket érdekelt, hogyan lehet interaktívan, a hallgatóságot bevonva jegyesoktatást tartani. A péntek estétől szombat estig tartó képzésen sok gyakorlati példát, egyszerű eszközöket felhasználva szemléltettük a témákat, élményszerűen átadva tapasztalatainkat. A résztvevők módszertani tapasztalatát is izgatottan vártuk, aminek megosztására is lehetőség volt.
Szívesen tartunk rövidebb-hosszabb módszertani bemutatót helyi közösségeknek, amennyiben ezt igénylik. Csak egy meghívás szükséges hozzá és egy szabad hely a naptárunkban. :)
A rendezvénynek a kecskeméti Szentcsalád Plébánia és Közösségi Ház adott otthont, ami a PPK székhelye.
A programról készült képeket itt tekintheted meg.
Visszajelzések a képzésről:
„Tetszett a közvetlen és őszinte légkör az előadásokon és a szünetekben. Jónak találtam az előadók céltudatos felkészültségét, amit egy szakmai alázattal kötöttek össze.”
„Kaptunk: nagyon klassz módszertani praktikákat, megerősítést, lelkesedést, új kapcsolatokat, ismereteket, élettörténeteket, arcokat, szíveket, értékes embereket, szomszédokat, közös élményt, nyitott szíveket, sok nevetést, finom ételeket, mélyebb szolgálatra való lelkületet.”
„Mit viszek haza? Sok-sok praktikus ötletet, amivel az eddigi tematikáinkat kiegészítjük, még érdekesebbé tehetjük – talán még maradandóbban adhatjuk át az ÜZENETET; sok-sok inspirációt, lelkesedést, lendületet, jó példákat, ami tovább visz: jó lesz erre a napra visszagondolni, amikor nehezen megy majd a munka.”
„Nagyon köszönöm: kedves fogadtatást, nyitott légkört, figyelmet miránk, felkészültséget, rutint a témában, felkészültséget, szabadságot a megszólalásokban részükre, a tanúságtételeiteket, személyes példáitokat, szeretetkapcsolataitokat, magával sodró lendületeiteket, spontaneitásotokat, amikor az kellett, elkötelezettségeteket, az ötleteket, amiket mi is használhatunk, a többieket, akik részt vettek, ahogyan tudtok beszélni ezekről, az nagyon megfogott, komoly témákról, bárki számára közérthetően, hogy elindítottatok gondolatokat, amivel a jegyesoktatásokat megújíthatjuk, a hiteteket, amivel Isten akaratát hoztátok közelebb hozzánk.”
Mit viszek haza? A jó hangulatot, az érdeklődő, figyelő tekinteteket, a sok beszélgetést, a türelmet.”
„Megtapasztalhattam, hogy mennyire szeret a Jóisten, mennyire szeret a családom, mennyire szeretnek a munkatársaim. Rengeteg segítséget tapasztalhattam meg. S ajándékba kaptam a nyitott, aranyos, tapasztalatra éhes résztvevőket, akiktől sok biztatást kaphattunk. S a Jóisten adott pont annyi erőt, hogy kitartsak és jelen tudjak lenni. Itt tudtam neki adni magam. Megerősítést! Jelen voltunk!”
„Jó volt látni, érezni ennyi hiteles embert, megerősítést a jóban, késztetést a megvalósításra, jó volt Isten reflektorfényében látni az igazságot, meglátni és megérezni az empátiát, hogy közelítsünk a másik, illetve az Igazság felé, hogy ez egy járható, átadható út, nem egy utópia, amivel a keresztények átadják magukat.”
„Mit viszek haza? Bátrabb szemléletet, ötleteket, kicsit több lelkesedést (mert kissé belefáradtunk a jegyesoktatásba, ahol nem sok emberi remény van arra, hogy a jegyesek „jó kereszténnyé” válnak)”
„A témák teljesen azok, amikről mi is beszélgetünk a jegyeseknél, mégis egészen más így. Nagyon tetszik a módszer. Nagy feladat, nagy kihívás. Jól felépített, izgalmas, követhető volt a műhely. Az aggodalmam – a megvalósítást illetően – hogy eszköztelenek vagyunk (laptop, tábla, kivetítő – semmink sincs egyelőre). Köszönöm, jó volt itt lenni. A kapott anyagokat és az önzetlenségeteket is! Felkészült oktatók, jól kidolgozott, átgondolt témák! Szemléletes képi és egyéb vizuális anyagok. Jó ötletek!”
„Köszönöm! Szuper volt. Új szempontok, könnyen használható. Már egy kicsit neki voltam keseredve, mit is lehet kezdeni. Most ismét bizakodó vagyok! Jó volt látni az elkötelezettségeteket és a sok munkátokat, lelkesedéseiteket!”
„Lendület, lelkesedés; ötletek tárháza – gazdagodtunk; nagylelkűség, amivel a kincseiteket megosztottátok; túlcsorduló szeretet (olyan sok van belőle nektek, hogy nekünk is adtatok belőle, hogy továbbadjuk); szakmaiság, profizmus (lélekkel áthatva); gondoskodás, figyelem; kedves, mosolygós, családszerető atyák közelsége; a jó légkör áthatott.”
„Köszönjük a munkátokat! Amit hazaviszek: lelkesedést, vágyat a munkára, a saját kapcsolatunk építésére, és a jegyeseknek átadásra; közös gondolkodásra való késztettséget a többiekkel; fogalmazzuk meg tudatosan, hogy mit akarunk (célok, eszközök, mód, módszertan); sok módszertani példát; keretet és formát ad az eddigi munkánknak; új látásmódot.”