XXVII. Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor 2018 - beszámoló

„Mi leszel? Adathalász vagy emberhalász?”

A fenti címmel került megrendezésre a Bugaci Lelkigyakorlatos Tábor immár huszonhetedik alkalommal a Móricgát és Bugac között fekvő Hittanyán. Ezzel a kissé talán fura kérdéssel arra akartuk ráirányítani a fiatalok figyelmét, hogy nem mindegy, milyen szerepet töltenek be embertársaik életében. Kihasználni, „felhasználni” akarják őket a saját céljaik érdekében, vagy pedig használni akarnak nekik? Adni azt, ami a legértékesebb: az Örömhírt, Jézus üdvösségre vezető üzenetét.

A fényképgaléria itt található.

A 2018. augusztus 5-12. közötti héten mintegy 120 résztvevő fiatal arról hallhatott előadásokat, tanúságtételeket, hogy hogyan lehet hatékonyan apostolkodni, továbbadni a hitünk értékeit nem hívő vagy közömbös kortársainknak. Vendégünk volt Farkas László, a Váci Egyházmegye korábbi ifjúsági referense, Palánki Ferenc püspök atya, a „777” internetes blog szerkesztői csapata, Farkas István piarista atya, de tartottak előadásokat egyházmegyénk ifjúságpasztorációval foglalkozó papjai: Hatházi Róbert, Dr. Finta József, Bobek Tamás, Retkes Zsolt és Ruskó Norbert atyák is. Mivel a szeretetszolgálat is fontos része, vagy inkább lehetősége az evangelizációnak, meghívtuk tanúságtételre a Máltai Szeretetszolgálat és a Karitász kecskeméti munkatársait is. A tábor záró szentmiséjét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.

A fiatalok az előadások, tanúságtételek üzenetét csoportfoglalkozások segítségével mélyíthették el. Az egy hét során a mindennapi szentmisék, imádságok mellett jutott idő sok-sok játékra, sportra, vidám közösségi programokra, de személyes beszélgetésekre és komoly elcsendesedésekre is. A tábor lélek- és közösségépítő erejét mutatja, hogy ismét azok a fiatalok voltak többségben, akik már rendszeres, visszatérő résztvevői ennek a rendezvénynek. Igénylik, várják a Bugaci Tábort, s az újakat könnyedén beépítik soraik közé. Szeretettel várjuk jövőre is azokat, akik tudomást szereznek a táborról és szívesen kipróbálnák.

Hálásan köszönjük a támogatásokat a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a környékbeli (helvéciai, bugaci, móricgáti, jásszentlászlói) polgármestereknek, a szülőknek, vállalkozóknak, minden jótevőnknek. Támogatta a rendezvényt a Széchenyi 2020 Program is. Mindenekfölött pedig Istennek vagyunk hálásak az idei táborért is, és kérjük az Ő áldását a jövőre nézve.

Dr. Finta József
általános érseki helynök