Pünkösdi Ifjúsági Találkozó 2019 - beszámoló

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hagyományos Pünkösdi Ifjúsági Találkozóját idén június 7-8-án rendezte meg Petőfiszállás-Pálosszentkúton, Ivanics Zoltán ifjúsági referens atya vezetésével, tizenegy egyházmegyés pap és száz fiatal részvételével. A találkozó témája az együttműködés volt.

A rendezvény a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A képgaléria itt tekinthető meg.

A hagyományokat megtartva, péntek kora délután a kiskunfélegyházi Ótemplomtól gyalogos zarándoklat indult a 14 km-re található pálosszentkúti kegyhelyre.
A zarándokok érkezésekor szentmisével vette kezdetét a Pünkösdi Ifjúsági Találkozó. Balla Barnabás pálos szerzetes szentbeszédében a küzdelmeik és harcaik bátor megvívásához kérte a Szentlélek segítségét a fiatalok számára. A vacsora után dicsőítő szentségimádás és gyónási lehetőség segítette a résztvevőket a pünkösd ünnepére való felkészülésben.
A szombati nap közös reggeli imával indult a Szentkútnál, Szakács Tibor atya vezetésével.
A nap előadói Borda Balázs ifjúsági tréner, és felesége, Pelok Zita voltak az „együttműködéseink” témában. A délelőtt folyamán az együttműködés egyéni és személyes oldalát, délután pedig négy állomáson, forgószínpadszerűen a közösségi együttműködés néhány formáját tapasztalhatták meg a fiatalok az interaktív foglalkozások keretében. Az egyes állomásokon lehetőség nyílt a tapasztalatok megbeszélésére, az együttműködés értékelésére is.
Az ifjúsági találkozót érseki szentmise zárta, amelyen Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 19 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.
 
Parázs Pasztorális Központ