Hittanverseny 2023. Kecskeméti forduló

2023. március 11-én rendeztük meg Kecskeméten az idei tanév Hittanversenyének kerületi fordulóját. Kecskemét városából és a környék településeiről mintegy 150 gyerek és fiatal nevezett be a versenyre. A tomboló felsőlégúti betegségek miatt közel 20-an nem tudtak végül eljönni, de így is több, mint 130 résztvevővel zajlott a verseny. A fotók itt találhatók.
 
A helyszín a kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda épülete volt. Ezúton is köszönjük a házigazdák vendégszeretetét. A nap elején egy kis plusz munkát adott a betegségek miatti hiányzások kezelése, de sikeresen úrrá lettünk rajta. Utána minden nagyon flottul, szervezetten ment. A tesztek megírását követően tízórai várta a gyerekeket, majd pedig közös játékok tették lehetővé az ismerkedést, amíg a versenyfeladatok javítása zajlott. Szentmisén vettünk részt a szomszédos Kocsis Pál Szakközépiskola dísztermében, majd pedig az eredményhirdetéssel zárult a verseny. A helyezettek könyveket és okleveleket vihettek haza, de egy kis apróságot, emléket minden versenyző kapott.
Hálásan köszönjük a szervező hitoktatási referensek, valamint a gyerekeket felkészítő és a verseny minden munkájában helytálló hitoktatók munkáját. Nagyon jó hangulatú nap volt. Istennek hála remélhetőleg szép emlék marad minden résztvevő számára.
Finta József atya