CSÉN Módszertani Alapképzés

Örömmel hirdetjük, hogy ismét megrendezésre kerül a „Boldogabb családokért”® CSÉN Programunk Módszertani Alapképzése. Szeretettel várunk jelentkezőket a július 3-án induló  budapesti helyszínű (D48 épület) képzésre. A korábbi képzéseink alapján már számos egyházmegyében  - Váci, Győri, Szombathelyi-,  a Szalézi Rend és a Hajdúdorogi Főegyházmegye iskoláiban iskolai szinten működik a CSÉN programunk mentoraink támogatásával! 
A képzés 6 napja alatt mind a szülőkkel, mind a kisközösségekbe járó gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozáshoz komoly módszertani, gyakorlati tudást sajátíthatnak el a képzésben résztvevők. Emellett korosztályokra és témákra bontva átadásra kerül elektronikus megosztással a Képzéshez tartozó Tananyag, ami tartalmazza a képzésen közösen megélt, és azon kívül a témákhoz tartozó tanmeneteket, kidolgozott óraterveket.

Szeretettel látjuk az egyházi kisközösségek vezetőit, laikus testvéreket is.

A képzés 2024. július 1-jén kezdődik, budapesti helyszínnel  (D48 Irodaház) két részletben zajlik (júl. 1-3. és az őszi szünet 1-3. napja).
A regisztrációt 2024. június 9-ig várják.

A képzés díja: 95 ezer Ft, melyre eddigi tapasztalataink alapján püspöki/egyházmegyei támogatás kérhető. Szükség esetén mód van részletfizetésre.

Minden egyéb fontos információ  (pl. a tematika) és a regisztrációs link is a képzést szervező Életünk a család! együttműködő partnerszervezetünk honlapjáról érhető el:  Akkreditált CSÉN képzések a „Boldogabb családokért”® Családi Életre Nevelés Program keretében – Budapest – Életünk a Család (eletunkacsalad.hu)

Link: https://www.eletunkacsalad.hu/kepzeseink/akkreditalt-csen-kepzesek-a-boldogabb-csaladokert-csaladi-eletre-neveles-program-kereteben-budapest/


Ha bármi kérdés felmerül, Dr. Rézné Vitus Csilla, a képzés vezetője szívesen válaszol: (+36 20 950 3425 reznevituscsilla@eletunkacsalad.hu )

Üdvözlettel: Hortobágyiné Nagy Ágnes
a „Boldogabb családokért”® CSÉN Program szakmai felelőse
a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye családreferense