Egyedülálló szülők csoportja Kecskeméten

Jó hír, hogy a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek két közösséghez is van lehetőségük csatlakozni!

Az egyik a kecskeméti Szentcsalád Plébánián, a "FORRÁS" csoport.

A csoport célja, hogy erősítsük egymást hitben, hogy Istennel gyógyuljunk, segítsünk egymásnak az elfogadásban és továbblépni.
Szentlelket kérjük, hogy a gyerekeink életét is segítse.
Szeretettel várjuk azokat, akik szeretnének ehhez a közösséghez tartozni!
Jelentkezni lehet a moni750826@gmail.com címen, vagy a 06 30 506 30 18 telefonszámon Golovics Mónikánál.

A másik lehetőség Kecskeméten az Egyedülálló Szülők Klubja.

Szeretnénk jobbá tenni azoknak a szülők és gyermekek életét, akik hátrányban vannak a kétszülős családokhoz képest. A társadalomnak mi Egyszülősök is részesei vagyunk.
Ezáltal lehetőséget adunk, arra, hogy az egyszülős családban élő gyermekek is egészséges felnőtté váljanak.
Jó tudni azt, hogy nem vagyunk egyedül és van más is, aki hasonló gondokkal, teendőkkel küzd.
Havi két alkalommal találkozókat szervezünk, ahol beszélgetünk. Egymást segítjük és előadásokon, közös programokon veszünk részt.

Ha van olyan ismerősöd, akinek úgy érzed erre van szüksége, szólj neki! Várjuk szeretettel! 
Jelentkezni lehet a egyszulos.kecskemet@gmail.com címen, vagy a 06 30 506 30 18 telefonszámon Golovics Mónikánál.

A Facebook oldal itt található.

 

Plakát: