Ifjúsági vezetők vehették át okleveleiket a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében
December 17-én, a kecskeméti Nagytemplomban Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Dr. Finta József általános érseki helynök adták át a Főegyházmegye harmadik ifjúsági vezetőképzőjét elvégző fiatalok okleveleit.
A vezetőképzőt tizennégy fiatal végezte el az egyházmegye különböző településeiről: Kecskemétről, Tiszakécskéről, Kiskunhalasról, Jászszentlászlóról, Kerekegyházáról, Izsákról, Bugacról.
A képzés 2022/2023-ban zajlott a kiskunhalasi Főplébánián, összesen nyolc bentlakásos hétvégén, ahol a fiatalok bevezetést kaptak az Egyház alapvető hitbeli és erkölcsi tanításába, az ön- és társismeret, valamint a játékvezetés alapjaiba, régiós találkozók szervezésébe kapcsolódtak be közösségi játékok vezetésével, végül pedig a nyári táborszervezési gyakorlatukat a Bugaci Ifjúsági Lelkigyakorlatos Táborban, illetve a Bázis Ifjúsági Táborban teljesíthették.
A képzést a Főegyházmegye Ifjúsági Bizottsága és a Parázs Pasztorális Központ finanszírozta.
2023 szeptemberében a Parázs Pasztorális Központ elindította a negyedik, emelt szintű ifjúsági vezetőképzőjét azok számára, akik a 2018 óta szervezett vezetőképzők valamelyikét elvégezték.
Parázs Pasztorális Központ
(Fotó: Szelei Anikó)