Szerelmi kalandtúra élménybeszámoló 2013.
A Parázs Központ által szervezett Szerelmi kalandtúrára nevező pároknak 2013. március 20-tól április 15-ig az általuk szabadon választott időpontokban négy feladatot kellett teljesíteniük. Mindegyik élvezetes, élménydús és természetesen kapcsolatépítő volt! A feladatok teljesítését a jelentkezés után küldött útlevélben igazolhatták.
Nagy érdeklődés kísérte a meghirdetett programot: 30 pár jelentkezett a kalandtúrára, akik között voltak jegyesek, házasok és együttjáró párok is.
Az ország távolabbi vidékeiről is érdeklődtek a feladatok iránt. Örülünk, hogy mások is kedvet kaptak a program megszervezéséhez.
A kalandtúra lezárásaként április 15-én 17.30-tól 19.30-ig élménybeszámoló estet tartottunk, ahol a finom sütiket majszolgatva megállapíthattuk, hogy a feladatok jó alapot adtak egymás mélyebb megismerésére, minőségi, kapcsolatépítő együttlétre. Izgatottan vártuk az Aranyhomok Business-City-Wellness Hotel****két személyre szóló wellness utalványának sorsolását, melynek szerencsés nyertesei Déri Éva és férje, Déri Attila lettek. A sorsolás után közösbe dobtuk a következő kalandtúrára vonatkozó jobbnál-jobb ötleteinket, melyet ősszel szeretnénk tartani.
Örülünk, hogy sikerül terjeszteni a párkapcsolat-építés kultúráját, vagyis, hogy érdemes időt és energiát szánni a kapcsolatunkra, hiszen mi kapunk általa a legtöbbet, és persze gyermekeink... Ennek egyik bájos példája, amikor 12 éves lányunk azt mondta: " Jó ez a kalandtúra! Ha majd én is szerelmes leszek, akkor is szervezzétek meg!"
Addig sem tétlenkedünk:) Nézd meg a Parázs közeljövőben megvalósuló párkapcsolati programajánlóját!
Az élménybeszámoló esten készült fotókat itt nézhetitek meg.
Köszönjük a kalandtúra idejére jelentős kedvezményt adó Jakó Cukrászda, a Művész Kávézó, a lajosmizsei Kiss Cukrászda, a Kecskeméti Fürdő, az AquaFitness, és a Dance for Art Táncstúdió, és a Kecskeméti Arborétum együttműködését.
Néma Attila és Ella
a PPK szervezőcsapatának nevében