Olimpikonok a Harkakötönyi elődöntőn

A Harkakötönyi Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola, Kiskunhalasi Alsóvárosi Főplébánia és Harkakötöny Önkormányzata közös szervezésében került sor az espereskerületi hittanos olimpiára Harkakötönyben 2012 április 20-án. A versenyről készült fotókat itt láthatod!

Finta József érseki helynök - plébános, Brassó Imre Albert polgármester és Szanyi Edit munkaközösség-vezető köszöntötte a sportolni vágyó diákokat, majd elkezdődtek a versenyek a két helyszínen: az  általános iskola footbal pályáján és a Faluházban.

A sportvetélkedőn négy sportágban két korcsoportban 16 csapat részvételével, közel kétszáz diák mérte össze erejét és tudását. A versenyek nagy izgalmat tartogattak a résztvevők számára és nagy küzdelmet hoztak, hiszen a győztesek szereztek jogosultságot a megyei döntőbe való részvételre.

A szervezőknek nem csak a jó időt sikerült elintézniük, de a szívélyes fogadtatás, a vendégszeretet, a finom bográcsos, a verseny mellett a jó hangulatot is biztosították.

A sok munkával járó előkészület gyümölcsei megmutatkoztak a gyerekek hangulatában és jókedvében is, hiszen azt nyilatkozták szívesen jönnek vissza újra!  

Hozzászólások

Nagyon jól játszatok focin!