Egyházmegyei Hittanos Olimpia 2015.

Beszámoló a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sportversenyének egyházmegyei döntőjéről

Szent Januáriusz püspök és vértanú emléknapján, 2015. szeptember 19-én délelőtt a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársainak közreműködésével az Intézmény vendégszeretetét élvezve több mint kétszáz hittanos tanuló vett részt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sportversenyének egyházmegyei döntőjében. A fotók itt láthatók!

Két korcsoportban négy sportágban nevezhettek az esperes kerületi fordulók győztes csapatai. Az idei év versenyszámai mindkét kategóriában labdarúgás, kapitánylabda asztalitenisz és sakkverseny voltak. Sportnapunkat az Egyházmegyei Kateketikai Bizottság szervezésében főtisztelendő Dr. Bábel Balázs érsek úr által vezetett szentmisével kezdtük, ahol a főpásztor felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a nemes versengésben figyeljünk egymásra, a sportszerű játékra, hiszen „ép testben, ép lélek” lakozik.

A szentmisét követő regisztráció a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában zajlott, ahol meleg tea és pogácsa fogadta a versenyzőket. A versenyek négy helyszínen kerültek megrendezésre: az iskolán kívül a Városi Sportcsarnokban, valamint a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében.

A közös ebédet a „Csendes Ősz” Idősek Otthonának Napközi konyháján fogyasztottuk el. Ezt követően a Városi Sportcsarnokban sorakoztak fel az esperes kerületeket képviselő sportolók eredményhirdetésre, atyák, hitoktatók és pedagógusok kíséretében. A sikeres napért hálát adva záró imádság következett, melynek végén örömmel állapítottuk meg, sikerült érsek atya felhívásának megfelelni: együtt, egymásért Krisztusban töltöttük el ezt a felejthetetlen napot.

Megköszönve a versenyzők és felkészítőik, valamint a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, a Városi Sportcsarnok, a Városi Könyvtár és Művelődési Ház munkatársainak önkéntes munkáját, örömmel tesszük közzé a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2015. évi sportversenyének dobogós helyezést elért csapatait és egyéni versenyzőit:

5 - 6. évfolyam: fiú labdarúgás
1. helyezett: Petőfiszállás - Pálosszentkút
2. helyezett: Dusnok
3. helyezett: Kiskunhalas

7 - 8. évfolyam: fiú labdarúgás
1. helyezett: Kiskunfélegyháza
2. helyezett: Kecel
3. helyezett: Kiskunhalas

5 - 6. évfolyam : kapitánylabda
1. helyezett: Kalocsa
2. helyezett: Kiskunhalas
3. helyezett: Kecel

7 - 8. évfolyam: kapitánylabda
1. helyezett: Kiskunhalas
2. helyezett: Kalocsa
3. helyezett: Kiskunfélegyháza

5 - 6. évfolyam: lány asztalitenisz
1. helyezett: Farkas Réka (Kiskunhalas)
2. helyezett: Herczeg Kinga (Jánoshalma)

5 – 6. évfolyam: fiú asztalitenisz
1. helyezett: László Ákos (Kiskunhalas)
2. helyezett: Sánta Máté (Kiskunhalas)
3. helyezett: Hugyi Gábor (Jánoshalma)

7– 8. évfolyam: lány asztalitenisz
1. helyezett: Torma Eszter (Kiskunhalas)

7-8. évfolyam: fiú asztalitenisz
1. helyezett: Szabó Bence Pál (Kunszentmiklós)
2. helyezett: Hegedűs Zoltán(Petőfiszállás)
3.helyezett: Molnár Máté (Kalocsa)

5 – 6. évfolyam: sakk
1. helyezett: Péli Melinda (Tázlár)
2. helyezett: Árvai Ákos (Kiskunhalas)
3. helyezett: Martin Dániel (Kiskunhalas)

7 – 8. évfolyam: sakk
1. helyezett: Kovács Eszter (Kunszentmiklós)
2. helyezett: Péli Katalin (Tázlár)
3. helyezett: Csányi Pál (Kunszállás)

Pap József
diakónus, EKB elnök