72 óra Kiskunhalason 2015.
72 óra kompromisszum nélkül Kiskunhalason
A Római Katolikus Főplébánia szervezésében Kiskunhalas idén negyedik alkalommal kapcsolódott be a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű közép-európai szervezésű közösségi szolgálatba közel 150 önkéntessel. A kiskunhalasi fotók itt találhatók!
A jelentkezők évről évre növekvő száma azt jelzi, hogy a diákok fontosnak tartják, hogy egy jó közösségben derűs lélekkel segítsenek. Idén is a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanulói képviseltették magukat a legnagyobb számban, közel hetven diákkal. A Szilády Áron Református Gimnáziumból harminc, a Bibó István Gimnáziumból tíz, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma öt tanulóval vett részt a hétvégén, emellett számos felnőtt is felajánlotta a segítségét, amire nagy szükség is volt, mert hat csoportban folytak a munkák nemcsak Kiskunhalason, hanem Harkakötönyben és Tázláron is. Hálásan köszönjük a Római Katolikus Főplébániának, Kiskunhalas Város Önkormányzatának, a Kiskunhalas – Alsóvárosi Misszió Alapítványnak és az Új Európa Alapítványnak a támogatását.
Pénteken délután alakuló megbeszéléssel vette kezdetét a „72 óra” a plébánia Kovács Vince Közösségi házában, amely a bázisa volt a hétvégi programnak. A megnyitón Dr. Finta József plébános atya beszélt a szolgálat igazi értékéről, a másokért vállalt lemondásról. Ezt kövezően a csoportbeosztások kihirdetése és a szervezőktől kapott ajándéktárgyak kiosztása következett. Ezek után már csoportszinten ismerkedtek a fiatalok és vezetőik egymással és a hétvégi feladatokkal. A napot közös imádsággal zártuk, és nagy izgalommal készültünk a sok-sok munkára.
A hétvégi munka gerincét a szombati munkanap jelentette, ahol hála Istennek az eső csak a nap végét mosta el, de addigra a feladatok javát már sikerült is elvégeznünk. A délelőtt folyamán eljutottunk a Nyúl utcai Idősek Otthonába, ahol kertészkedtünk, a Szilády Áron utcai Idősek Klubjába takarítottunk, a Vasutas Művelődési Házban könyvtárat kellett katalogizálni, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tanműhelyének területén terepet rendezünk és a folyosót egy gyönyörű fali rajzzal dekoráltuk. A Hősök ligetében lévő játszótéren a padokat, a Kertvárosi Általános Iskolában és a Bibó István Gimnáziumban a kerítést festettük le. Ebédre paprikáskrumplit ettünk, amelynek elkészítésében szintén közreműködtünk. Délutánra is jutott munka bőven, idén először Harkakötönybe és Tázlárra is kijutottunk, előbbiben a temetőt igyekeztünk rendbe rakni, míg az utóbbi helyen a templomkert kerítését festettük le. Évről évre visszatérő helyszín a Katolikus temető és a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai tagintézménye, ahol idén is festettünk, terepet rendeztünk. Új helyszínként eljuthattunk a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium, továbbá a Kiskunhalasi Lovarda területére is, ahol kaptak munkát a fiatalok bőséggel. A nap végén a hajléktalan szállót is megleptük egy vacsorával.
Vasárnap közösen vettünk részt a reggeli szentmisén hálát adva egymásért, a sok segítségért, amit kaptunk, és a közösen végzett munkáért. Az időjárás sajnos a vasárnapi munkavégzést meghiúsította, de egy közös reggeli után így lehetőségünk nyílt arra, hogy hosszasabban kiértékeljük a hétvége eseményeit.
Köszönjük a fiataloknak, hogy a hétvégéjüket rááldozva segítettek, ettől válik a munka igazi szolgálattá.
Boldog Tamás