Zarándoklat Erdélyben Böjte Csabával
„Többen jelezték, hogy szívesen meglátogatnák gyermekvédelmi otthonainkat, ha szerveznénk egy társas utazást. A Misszió Tours vezetőjével, Budai Lászlóval egyeztettünk, és a Szt. Ferenc Alapítvány 25. jubileumi esztendejében egy nagy busz vendéget szívesen hosszan kísérnék Erdély földjén, a gyermekvédelmi otthonainkba.
Erre az útra május elején kerülne sor. Május 2-án indulna az autóbusz Budapestről, Déván nagy szeretettel várnánk kedves vendégeinket ebéddel, szentmisével, gyerekek vidám előadásával.
Másnap indulnánk Csíksomlyóra. Útközben megállnánk a medgyesi gyermekvédelmi központban és a keresdi lovagvárban ebédelnénk. Ezen a napon a szentmisét a segesvári kápolnában tartanánk, és a szállás Csíkszeredában lenne.
Pénteken a Szt. Ferenc Alapítvány gyergyószentmiklósi házait látogatnánk meg, és az ottani gyerekek vezetésével kimennénk a Gyilkos-tóhoz egyet kirándulni. Esti pihenésre újból visszamennénk csíkszeredai szállásunkra. Innen indulnánk szombat délelőtt Csíkszentsimonba, ahol a gyerekeink lovas bemutatót tartanak. Ezután a tusnádfürdői Szt. László otthont látogatnánk meg, és a gyerekek vezetésével séta lesz a Csukás-tónál. Az esti órákban részt vennénk a csíksomlyói első szombati Mária köszöntői körmeneten. Vasárnap (május 6-án) indulnánk haza. Szovátát érintve Dózsa Györgyön lenne a vasárnapi szentmise. Itt költenénk az ebédünket is el, majd innen indulna vissza Budapestre az autóbusz.
Én Déván csatlakoznék a lelkigyakorlatos zarándoklathoz és nem csak az idegenvezetést vállalom Erdély földjén, hanem a lelkigyakorlatos elmélkedéseket is, mely a Dózsa György-i szentmisével ér véget.”
Szeretettel, Csaba t.